""

A 32 éves védő 2011-ben érkezett a francia fővárosba, a mostani idényben azonban még egyetlen mérkőzésen sem jutott szerephez a bajnokságban éllovas, Bajnokok Ligája-nyolcaddöntős együttesben.
"Másfél évre szól még a szerződésem, de tekintetbe véve helyzetemet, úgy határoztunk, hogy a legjobb, ha új klubot keresek" – nyilatkozott az uruguayi El Paisnak a válogatott csapatkapitánya, aki bevallása szerint egyáltalán nem így tervezte párizsi búcsúját.

Luganót választották meg a 2010-es világbajnokság legjobb csapatkapitányának. A dél-afrikai tornán az uruguayi együttes várakozáson felül szerepelt: a negyedik helyen végzett. A siker a következő évben sem maradt el, a nemzeti együttes Copa Americát nyert, s a hátvéd tagja volt annak a csapatnak is.

További érdekes átigazolási hírek és pletykák.